Csapocska Mónika - Segítőháló

Csapocska Mónika

Csapocska Mónika
szociálpedagógus

A hozzám fordulókat segítem saját maguk által kijelölt célok felé vezető úton maradni, a fókuszt megtartani, mindeközben felfedezni valódi énjüket, vágyaikat, képességeiket, lényük csodálatosságát. Jellemzően olyan, spirituális szemléletű emberek találnak rám, akik változás, változtatás előtt állnak. Akiket az addigi munkájuk, kapcsolatrendszerük már nem elégít ki, tudják, hogy többre, másra hivatottak, de a döntést halogatják. Az új, járatlan ösvény kijelölése, és az ezen való első lépések megtételének kísérése, számomra is örömteli élmény  – folyamat. Munkám során segítségemre van a szociálpedagógusként, szociális területen szerezett 15 éves szakmai tapasztalat. A hozzám fordulókat leginkább a Life Coaching, és az Érzelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) eszközeivel támogatom. Legszívesebben interneten keresztül dolgozom, mert így sem idő, sem távolság nem lehet akadály, de Tatabányán és vonzáskörzetében személyes találkozásokra is nyitott vagyok.

Témák:
egyensúly, elakadás, érzelmi jóllét, hivatás, konfliktuskezelés, megelőzés, önismeret, önszeretet, stressz, testi-lelki harmónia, kiégés
Helyszínek:
Tatabánya
Online
Végzettség:

Szociálpedagógus — Apor Vilmos Katolikus Főiskola, 2003
ÉFT (Emotional Freedom Technique) — Dénes Éva, 2009
Life coach — Polgár Lili, 2019

Kínálat

Online konzultáció
Téma: egyensúly, elakadás, érzelmi jóllét, hivatás, konfliktuskezelés, megelőzés, önismeret, önszeretet, stressz, testi-lelki harmónia, kiégés

Jellemzően olyan, spirituális szemléletű emberek találnak rám, akik változás, változtatás előtt állnak. Akiket az addigi munkájuk, kapcsolatrendszerük már nem elégít ki, tudják, hogy többre, másra hivatottak, de a döntést halogatják. Az új, járatlan ösvény kijelölése, és az ezen való első lépések megtételének kísérése, számomra is örömteli élmény folyamat.Munkám során segítségemre van a szociálpedagógusként, szociális területen szerezett 15 éves szakmai tapasztalat. A hozzám fordulókat leginkább a Life Coaching, és az Érzelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) eszközeivel támogatom.Legszívesebben interneten keresztül dolgozom, mert így sem idő, sem távolság nem lehet akadály, de Tatabányán és vonzáskörzetében személyes találkozásokra is nyitott vagyok.

Ára: 7000 Ft. / óra

Bejelentkezés: +3630 599 0955
csapocska.monika@freemail.hu

Személyes konzultáció

0