
Ki vagyok? Mit kell tudni rólam?
A jungiánus asztrológiai konzultációs gyakorlatomban az önismereti munka áll a középpontban. Már a kezdeteknél ösztönösen nyúltam az „embermesékhez”, hogy ezzel is hatékonyabb, emberközelibb, átélhetőbb legyen az archetipikus emberi mintázatokkal való ismerkedés a konzultációk során.
Jellemzően inkább szépirodalmi forrásokra (Shakespeare, Thomas Mann, Márai Sándor, Hamvas Béla, hogy csak néhányat említsek), illetve az azokban megbúvó „mikrotörténetekre” építettem, továbbá a kliens saját személyes mítoszának közös megtalálására törekedtem.
A Boldizsár Ildikó által megteremtett és képviselt alkotó-fejlesztő metamorphoses-meseterápia számomra ennek az iránynak a megerősítését jelenti a mesék útján, továbblépésként a jungiánus asztrológiai konzultációból, illetve meghaladását annak. A mesék segítségével ugyanis kapcsolódásokat hozhatunk létre az egyén és környezete, illetve az egyén és önmaga között. Hiszen olyan egyetemes emberi igazságokat, mintázatokat „kódokat” hordoznak magukban, melyek aktiválhatók és így archetipikus emberi helyzetekre adnak megoldásokat. Az alkotó-fejlesztő meseterápiás folyamatban jellemzően az igazi átalakulás és előrelépés az érzelmeink megélésével, a testünkkel, a személyiségrészeinkkel, az élettémáinkkal való élményszerű, „én-te” szintű kapcsolatfelvétellel és párbeszéddel lehetséges.
Az egyéni szomatodráma játék eszköztára lehetőséget ad ehhez a kapcsolatfelvételhez és a párbeszédhez. Így a felismert érzelmi mintázatainkkal, élettémáinkkal megértő, elfogadó kapcsolódásba kerülhetünk. Vagyis mindazzal, amit gyakran távolságtartó módon felismertünk magunkban, most személyes közelségbe léphetünk.
Kompetenciák:
Asztrológiai önismereti beszélgetések a jungiánus irodalom által felkínált értelmezési keretek között.
Mentális segítséget kívánok nyújtani a személyiségfejlődéssel együtt járó olyan kihívások egyéni megoldásaihoz, mint a tudatosság megerősítése, az identitás megszilárdítása, a szocializáció és társas létezés kihívásainak megoldásai, válsághelyzetek értelmezése, a kitörési pontok feltérképezése, a partner-, ill. szülő/gyermek, munkatársi kapcsolatok javítása, váltás és/vagy előrelépés a hivatásban, munkában, karrierben, az egyénben rejlő lehetőségek tudatosítása és kibontakoztatása.
Egyéni meseterápiás foglalkozás
Önismereti kalandra hívlak a mese terébe (a psziché térképe) és idejébe (személyiségfejlődési út). Az első alkalom mélyinterjúja (esetfelvétel) után szóbeli „szerződést” kötünk a közös munka találkozóinak számáról. Az alkotó-fejlesztő meseterápiás munka során építek a majd húsz éves jungiánus asztrológiai praxisomra és a szomatodráma játékvezetői képzettségemre is.
Témák:
anyaság, család, egyensúly, elakadás, életközép-válság, életmód, érzelmi jóllét, gyász, házasság, hivatás, kommunikáció, konfliktuskezelés, krízis, megelőzés, női szerepek, önismeret, önszeretet, párkapcsolat, párkapcsolat hiánya, prevenció, stressz, szorongás, testi tünetek (önismereti okai), testi-lelki harmónia, válás, válsághelyzet, veszteség