Munay-ki rítus átadás - Segítőháló

Munay-ki rítus átadás

Munay-ki rítus átadás
Helyszín:
Mátrix Holistic Center
Témák:
női szerepek

“A méh nem a félelem és a fájdalom tárháza.
A méh a teremtés és az életadás kelyhe.”

A méh rítust, vagyis a 13. Munay-ki ritust először Marcela Lobos 2014-ben kapta meg a perui őserdőben. Ez az esemény volt Marcela Lobos gyógyítóvá válásának utolsó állomása, a beavatás egyben megbízást is jelentett, hogy a tudást lehető legtöbb nőhöz eljuttassa.

A Munay-Ki egy összesen kilenc+egy rítusból álló, eredetileg a perui Andok őslakosai körében megőrzött szertartás. A Munay-Ki quechua (kecsua) nyelven azt jelenti, szeretlek, és a rítus a szeretetbe való beavatásról szól.

A szertartáson korábban csak Peruban lehetett résztvenni, de a történet szerint, az Andokban élő öregek úgy ítélték meg, hogy a világnak nagy szüksége van erre a rítusra, ezért 2006-ban hívásukra 2000 ember érkezett a Föld különböző országaiból a Macchu Picchura. Ők beavatásban részesültek azért, hogy a kilenc rítust továbbadják Perun kívül is. Marcela Lobos volt az első, aki aztán sok évvel később a tizedik rítust, az úgynevezett méh rítust is megkapta.

A méh rítus egy energia átadással járó gyógyító eljárás, amely az energiatestben a méhhez kapcsolódó energia mintákat tisztítja és gyógyítja. Az átadás során a fogadó személy egy energia magot kap, amelyet később a méhhez kapcsolódó szertartásokkal erősíthet és növeszthet. Mivel a méh a teremtő energia otthona, a rítus egész életünkre hatással lehet, támogathatja fizikai gyógyulást, oldja a teremtéssel, a kreativitással kapcsolatos blokkokat, segít a maga teljességében megélni létünk női aspektusát.

A Munay-ki egy alapvetően női rítus, férfiak, amennyiben a pár tagjai úgy szeretnék, társukat támogatóként vehetnek részt a rítuson, segítenek megtartani az átadott energiát. Ha egy férfi kifejezett indíttatást érez, hogy a magát a rítust is megkapja, mert sérült az élete női aspektusával való kapcsolata, vagy családi vonalról kapott sérüléseket női vonalon, akkor ez is lehetséges.

A Hold egy év alatt megtett útját, a 13 Hold-ciklust, és az ezzel harmóniában lévő női lét 13 archetipusát is jelképezi a 13. Munay-ki ritus elnevezés. A beavatást minden olyan nő, aki részt vett a szertartáson, továbbadhatja, így rajtunk áll, hogy gyógyító hatása milyen gyorsan terjed a világon.

Az eseményen bárki megtapasztalhatja ennek az ősi, dél-amerikai sámán szertartásnak jótékony hatásait.

Részvételi hozzájárulás: 6000 Ft.

Információ és jelentkezés:
Revitality Egészségközpont +36 30 410 1744

Az alakalom különlegességéhez az is hozzájárul, hogy az esemény a Mátrix Holistic Center -ben lesz. A helyszín egy olyan terem, ami nem csak szép és kellemes környezetet biztosít, de rendkívül egyedi is: A terem falaiba olyan hi-tech eszközt építettek, mely a szervezet számára jótékony hatású energiateret hoz létre. Előre definiált programok segítségével például meditációt, ellazulást, tanulást segítő környezetet lehet létrehozni.De ugyan így lehetséges a keringés, emésztés, regeneráció, immunrendszer, vagy éppen az alvás támogatása is. Bővebb információ a helyszínről:
http://www.matrixholistic.hu/szolgaltatasok/teremberles/

A Munay-ki-ról még több információ (angolul): http://theriteofthewomb.com/the-rites//

Szeretettel várlak!

Fenesi Gabriella, a beavatás átadója

0